~7. Fejezet~

Na megjöttem:)) Hamarosan kezdődik a suli, már csak 2 nap - tudom, ne is mondjam! - úgy gondoltam, mivel rég voltam, meghozom az új részt:) utána már ritkábban fogjátok olvasni a blogot sajnos. (De megpróbálok sietni vele!)
Mint látjátok az oldal új külsőt kapott! Amiért hatalmas ölelés és köszönetnyilvánítás jár Juráncsik Réka barátnőmnek! <3
A történetről:
Ebbe a részbe vannak elég nagy fordulatok, nem tudom ki számít-e rám vagy ki nem... Mindenesetre jó olvasást kívánok :) (És ne öljetek meg, mikor kiderül, hogy ki a Híres srác! XD)
Jólvan nem húzom tovább, tudom milyen rossz mikor olvasgatni kell a szövegemet, miközben már rég olvasnátok :D

Ölel, Álmodozó lány

* Nina szemszöge*

Még volt fél órám indulásig így elfoglaltam a fürdőszobát és lezuhanyoztam. Mikor kész lettem, magamra csavartam a törülközőt és a tükör elé álltam. Már vagy 5 perce nézegettem magam benne, mikor megbizonyosodtam, hogy még egy fürdés nem árthat.. Így hát visszaálltam a tusolóba és tettem még egy kört alatta. A hajamat is megmostam, hogy tökéletesen nézzek ki, mikor Ross meglát. Egy újabb törülközőt használtam el, amit a hosszú, barna hajamra csavartam, míg kilépek a fürdőből.
Ross... Ross Lynch... mióta álmodozom róla, úristen! De valahonnan pedig nekem nagyon ismerős. Tudom, igen, R5 meg minden, de úgy általában véve... valahonnan pedig iszonyatosan ismerős! - Gondolkozásom közbe felpakoltam magamra egy kis sminket. Persze nem túl sokat, elvégre a természetesség a nyerő a srácoknál. -
Még mindig a "szőke hercegemen" járt az eszem, mikor megzizzent a telefonom. Halál nyugisan, épp egy akkor elkapott dallamot dúdolgatván megnéztem ki lehet az. Elvégre még volt egy fél órám indulásig. Feloldottam a telefonzár kombinációját és ránéztem a képernyőre.
Ismeretlen szám.. vajon ki lehet? Rányomtam és meglepődve olvastam:

(szám):
Késel drága ;)
R. L.

"Késel drága"? Mivan?! Ránéztem az órára. 14:03 (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) Úristen elkéstem a találkozóról. Azon nyomban kisprinteltem a szobából, le a nappaliba és már csak az ajtózár hangos kattanása emlékeztetett rá, hogy a házban tartózkodtam. Futottam, mint egy őrült. Még szerencse, hogy már rajtam volt az előkészített ruha. Az emberek az utcán eléggé megbámultak. Gondoltam magamban: Most miért néznek ennyire? Nem láttak még lányt, aki késésben van egy találkozóról, ezért fut?
Már vagy 6 utcán keresztül futottam, mikor megláttam Ross-t. Már épp készült elmenni, mikor utána kiabáltam!
- R-Ross! V-Várj! - kiáltottam lihegve. Hátrafordult és azon nyomban elkerekedtek a szemei. Valamiért úgy éreztem, ez nem olyan nézés volt, mint aki csodálatában bámul, hanem inkább valami olyasmi, mintha érdekesnek talált volna valamit. Odaértem elé, még mindig lihegve, erre ő már nem bírta tovább és kitört belőle a nevetés.
- Ne-ne haragudj! - szólt, de még mindig nem bírta abbahagyni a nevetést. Mikor levegő hiányában végül befejezte kinyújtotta a kezét felém, matatott valamit a fejemen. Egy ideig csak értetlenül bámultam őt, hogy most mire készül, mikor megláttam a kezében a törülközőmet. Azon nyomban a hajamhoz kaptam, és csalódva tapasztaltam, hogy javában vizes. - Te aztán készülhettél erre a találkozóra. - mosolygott, én pedig elvettem tőle a zöld anyagot. Elpirultam e mondata hallatán, de meleg érintése, mikor megfogta a kezem, rögtön visszarepített a valóság csodás világába. Azt mondta elvisz valahová. Én nem tudtam hová megyünk, de nem is igazán érdekelt amíg vele vagyok.

*Zoe szemszöge*

"Kicsit elszundítottam. Arra keltem fel, hogy pittyeg a gépem. Miután észhez tértem gyorsan megnyitottam a mail-t. A Híres Srác írt. Elmondta, hogy ki ő. És még képet is küldött magáról! Nem hiszek a szememnek. Ő volt?! Mindvégig ő volt??"

Azon nyomban magamra kaptam az első ruhaszettet ami a kezembe akadt - történetesen egy mackó nadrág és egy top - és útnak indultam, hogy megmondjam a magamét a "Híres srác"-nak. Ugyanis ismertem... és mindvégig játszott velem... ezt nem hiszem el!

*~*

Kopogtam. Szerencsém volt, pont az az illető nyitott ajtót akit kerestem.

- Hát te? - kérdezte hatalmas mosollyal az arcán.

- Tartozom neked valamivel! - szóltam, majd a kezem hangos csattanó hanggal kísérve találkozott az arcával.

- Ezt... ezt miért kaptam? - lepődött meg és az arcához kapott.

- Te vagy a Híres Srác! - mondtam már majdnem a sírás határán. Látszólag meglepődött.

- Tudnod kellett... - hajtotta le a fejét, majd behívott. Először még vaciláltam, de azt mondta elmond mindent, amit tudni szeretnék, hogyha leülök vele. Hát legyen.. gondoltam magamban.

Elmondta szépen lassan az egész történetét ennek a profilnak, én pedig figyelmesen hallgattam minden szavát.

Mikor végzett a mondanivalójával az arcomat kezdte vizslatni. Nem válaszoltam csak felálltam és szó szerint sírva kirohantam az épületből.

- Zoe! - kiáltott utánam, de már nem hallottam. Akkor már messze jártam.. jó azért olyan messze nem, de elég távol TŐLE.

Idefelé busszal jöttem, mert siettem, de úgy gondoltam hazafelé gyalog megyek.

Egész úton Ő járt a fejemben. Visszagondoltam, hogy hogy is kezdtünk el beszélgetni... hogy ismertem meg. Minden gondolatnál beugrottak az ismertetőjegyei és egyre inkább azon voltam, hogy eddig hogy nem jöttem rá előbb?!

*3 hónappal ezelőtt (Visszaemlékezés)*

- Zoe drágám, lemennél boltba? - kiáltott anyu a konyhából..

- Nem érek rá, tanulok! - kiáltottam vissza és lapoztam tovább a történelem könyvet, reménykedve, hogy belemászik valami a fejembe belőle.

- De nincs itthon kenyér.. - szólt anya újra. Szépen lassan leballagtam a lépcsőn, majd az alján megálltam és anyához fordultam, aki addigra már a nappaliban "várt" rám.

- Tudod, egy RENDES - emeltem ki ezt a szót. - szülő örülne neki ha a gyereke tanulással töltené a májusát..

- Igen, de mint te is tudod, én nem vagyok átlagos anyuka! - erre csak forgattam a szemem, majd visszamentem a szobámba felöltözni, mert rájöttem, hogy nincs értelme anyával veszekedni. Felkaptam magamra egy pólót, egy csőnadrágot és mikor lementem a nappaliban a lábamra húztam a magas szárú Converse-emet. Anya a kezembe nyomta a bevásárlólistát.

- Woow.. úgy rémlik mintha azt mondtad volna, hogy kenyér nincs itthon... - mondtam, közben még mindig a listát tanulmányoztam.

- Igeeeeeeeen - nyújtotta el. - na de menj! - furcsa volt... szinte már kitoloncolt az ajtón.

Lementem a boltba, megvettem mindent ami a listán volt, pluszba még hozzácsaptam egy ropit is, mert éhes voltam.

Hazafelé menet elhatároztam, hogy nem tartom tovább magamban az érzéseimet és elmondom anya szemébe, hogy kirekesztve érzem magam.

*Otthon*

- Anya megjöttem! - kiabáltam, s lerúgtam magamról a cipőmet, a szatyrot, - tele mindennel amit vettem - pedig bedobtam a konyhába.

- Kicsim te vagy az? - jött a válasz kérdésként megfogalmazva.

- Nem anya, egy betörő akinek totál véletlenül kulcsa van bejárathoz! - válaszoltam.

- Szuper! Ha megjött Zoe, szólnál neki, hogy jöjjön a nappaliba? - viccelődött.

- Haha! Nagyon vicces itt valaki. - beléptem a nappaliba, eltervezném, hogy most beszélek anyával. - Oh... szia Liam! - köszöntem a vendégnek. Na úgy tűnik ma nem lesz meg a nagy anya-lánya társalgás. Leültem a fotelbe, s az ölembe kaptam a laptopom.

Gondoltam regisztrálok egy társkereső oldalra... miért ne? Nem pasit kerestem, csak egy barátot, akinek kiönthetem a lelkem.

Hmm... mi legyen a felhasználónevem?

"- Igen, de mint te is tudod, én nem vagyok átlagos anyuka!" - hangzottam a fejemben anya szavai. Mivel nagyon sok mindenben nem vagyunk egy hullámhosszon, én ezek szerint átlagos lány vagyok... Ez az!

Felhasználónév: Átlag Csaj

Máris akadt egy valaki, akinek a "neve" szimpatikus volt, így írtam neki.

címzett: hiressrac@feelingtop.hu

feladó: atlagcsaj@feelingtop.hu

Kedves, Híres Srác!

A nevem Átlag Csaj. Mint a nevemből is kiderült, nem vagyok nagyon felkapott lány, csupán egy 17 éves tini. Elég zűrös az életem és senkivel nem tudom megosztani a bánatomat.. Egy barátot keresek... Reméltem te megfelelsz eme "elvárásnak". Ha úgy érzed írj vissza.

Szeretettel: Átlag csaj

Elküldtem.

Liam telefonja rezegni kezdett, ami megzavarta közös csevejüket anyával. Elnézést kérve megnyitotta a mail-t.

- Kitől jött? - kérdezősködtem. Egy pillanatra elgondolkodott - ami egy kicsit zavart, de gondoltam azért lepődött meg, hogy rákérdeztem mert eddig nem is figyeltem oda mit beszéltek. - majd rávágta ami először az eszébe jutott: Zayn küldte.

- De Zayn ma Ninával van.. vagy nem? - kérdeztem kicsit mindkettejüktől.

- De... - megint gondolkodó üzemmódba váltott. "Jó levágtam! Nem akarja elmondani".. - De tényleg mennem kell. Elnézést Mrs. Brown, legközelebb folytatjuk a tárgyalást a filmmel kapcsolatban. - Egy kicsit felcsillant a szemem. Szóval a bandának filmje lesz? Hmm...

- Jaj édeském, hívj nyugodtam Nancy-nek. - mosolygott rá. Azta.. Liam biztos valami kedveset mondhatott, hisz anya utálja ha tegezik őt.

- Akkor: Viszlát Nancy. S Zoe ha szükséged van egy barátra, hívj! - mondta majd kacsintott egyet. Erre már akaratlanul is is odafigyeltem.

Ha szükségem lenne egy barátra.. Hát most épp kellett volna egy. Ennyire kiülne az arcomra, hogy nem törődik velem senki? Mondjuk elég lehangolt voltam ma... de attól még nem kéne azt hinni, hogy magányos vagyok. Liam mindig sokat poénkodik, de most kivételesen fején találta a szöveg.

Anya kikísérte őt, majd visszajött hozzám és egy amolyan "Ez meg mi volt?" fejet vágott. Felnéztem rá a gép mögül.

- Ne gondolj rosszra anya! - szóltam, s visszatértem a szememmel a képernyőre.

- Nem is láttad, hogy hogyan nézett rád? - kérdezte izgatottan és visszaült a kanapéra ahol eddig is helyet foglalt.

- Túl kombinálod a dolgokat... - mondtam, közben pedig épp a barátnőmnek válaszoltam az üzenetére, mert írt.

- Nem kombinálom túl a dolgokat kicsim. Látnod kellett volna, hogy felcsillant a szeme mikor meglátott téged belépni a nappaliba. Tudod ti ketten... - áradozott, de félbeszakítottam.

- Oh nem anya! NEM! Ismerlek már... most jön az, hogy áradozni kezdesz milyen szép pár lennénk, s addig beszéled a fejembe ezt a dolgot míg bele nem szeretek a srácba. Majd mikor már beleszerettem kiderül, hogy nem tetszek neki! Nem anya! Liam csak a barátom, vagy talán még az sem, nem tudom, de semmi több! - folytattam volna még, hogy e-mail-em érkezett. A Híres Sráctól jött... megnyitottam izgatottan. Vajon mit írhatott?

címzett: atlagcsaj@feelingtop.hu

feladó: hiressrac@feelingtop.hu

Kedves Átlag Csaj!

Szerencséd van, én is egy barátot keresek. 20 éves vagyok. Nekem elmondhatod mi bánt! Meghallgatlak, s megpróbálok segíteni a problémádon! Számíthatsz rám! :)

Sok-sok szeretettel és üdvözlettel: Híres Srác

Válaszoltam neki, majd ő is írt... s így ment ez míg anyának igaza nem lett.. Tényleg kicsit beleszerettem. De gyorsan rá is kellett jönnöm, hogy ő csak ez csak az internet varázsa. Nem szerethetek bele egy olyan emberbe akit nem is láttam még. Nem is láttam.

*Valóság*

Leültem a hideg aszfaltra és vártam... Nem tudom mire, csak vártam. Ekkor valaki leült mellém. Liam volt az.

- Sajnálom ami történt! - mondta.

- Én is! - válaszoltam hidegen. Felé fordítottam a fejem. - Miért nem mondtad el?

- Elakartam mondani, mikor találkozót kértem. De féltem... nagyon kedvellek és azt akartam, hogy önmagamért szeress, ne azért akit a 3 hónap alatt megismertél.

- Akkor talán nem kellett volna hazudni arról, hogy ki vagy...

- Tudom. - lehajtotta a fejét. - Tényleg sajnálom! - nem szóltam semmit rátettem a kezem a kezére bátorításképpen. Rám nézett... tenyerébe fogta az arcomat, s lány csókot adott ajkaimra.

- Tudod... romantikusabb pillanatot akartam teremteni ennek, de azt hiszem itt az ideje megkérdeznem... - vágott bele, s elővett egy kis dobozt a kabátja zsebéből. Ha most megkéri a kezem, tuti sikítok! És nem a boldogságtól. - Zelenia Brown... lennél a barátnőm? - teljesen lesokkolt. Bár kicsit örültem, hogy nem azt szeretné, hogy a felesége legyek! Öntudatlan állapotba kerültem. Először nem is tudtam, hogy mit válaszoltam neki, csak erre lettem figyelmes, hogy fülig ér a mosolya és megcsókol.

Tehát valószínűleg "Igen"-t mondtam. Kinyitotta a dobozkát, amiben egy nyaklánc pihent. Volt rajta egy szív alakú medál. Kinyitottam, s egy kép volt benne rólunk, miközben csókolózunk. Bekönnyezett a szemem.

- Tetszik? - érdeklődött.

- Nem. - itt kicsit megijedt, de elmosolyodtam. - Imádom!

- Ahh régi poén, mégis bevettem! - nevetett, majd adott még egy csókot.

Egy pillanatra eszembe jutott a tegnapi álmom. Mikor elsodort a nagy hullám Liam-től... mikor megláttam a "jó" oldalon a Híres Srácot... most már mindent értek!

Nem teljesen volt igazam volt abban, hogy azért sodort el Liam-től a hullám, mert elvesztem őt. Hisz aztán a szivárvány réten megláttam őt, vagyis a Híres Srácot!

Tehát elvesztettem Liam-et, de eközben magaménak tudhatom a srácot, akivel már 3 hónapja leveleztem. Ez így... TÖKÉLETES!

*Nina szemszöge*

Ross nagyon édes. Folyton kérdezget rólam, és ahogy elnézem tényleg érdekli is amit mondok. Kézen fogva sétáltunk egy ideig, majd megálltunk egy parkban. Leültünk a fűre és beszélgetni kezdtünk.

- Szóval ide jöttünk? - érdeklődtem, de nem tudtam levakarni a mosolyt az arcomról.

- Igazából nem. Ez csak az első állomás. - kacsintott. - De remélem tetszik!

- Nagyon tetszik. - beszélgettünk még egy ideig, majd egyszer csak felállt, s felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen nekem is kiegyenesedni.
- Akkor most tovább megyünk a célállomáshoz! - mosolygott. Beleszerettem a mosolyába. Lehet, hogy dinkának nézett, de jó párszor megkértem az út során, hogy nevessen még, mert olyan aranyos.
- Megérkeztünk. - mondta mikor megálltunk. - Ide szerettelek volna elhozni.
- Woow.. ez... csodálatos!

~6. Fejezet~

R5 - Here Comes Forever - ez a dal amit a srác énekel ;) És köszönöm szépen a majdnem 200 oldalmegtekintést *o* Hihetetlenek vagytok! Ebben a részben még nem derül ki, hogy ki a Híres Srác, de valószínűleg a következőben ki fog, mert már nem tudom értelmesen elhúzni. Sajnos a történetben már mindenki tudja csak az olvasók nem, szóval..:D De remélem elnyeri a tetszéseteket.:))
Egyébként azért választottam a fejezetben elhangzó 2 dalt, mert ez a kettő szokott engem inspirálni. Ha nincs ihlet, vagy csak szimplán üresség lakol idebent, ennél a két zenénél mindig újabb és újabb ötleteim támadtam!
Gondoltam ideje megosztanom veletek.
Jó olvasást <3

Ölel, Álmodozó lány

*Nina szemszöge*

"- Louis? - Nina jött le a lépcsőn.

- Hát te? - kérdeztem vissza. De most komolyan, mit keres itt?!"

- Én csak.. - mutattam a lépcső felé. Most mit találjak ki? Na jó elmondom az igazat. Legalábbis az igazság lényegét. - Zayn-t kerestem.

- Igen? - húzta fel az egyik szemöldökét. - Pedig nekem úgy tűnik, mintha most keltél volna fel. Vagy ha alapjáraton ilyen kócos a hajad, akkor nem szóltam. - viccelődött.

- Úgy értem tegnap kerestem, s elment az idő, amíg Liam-mel beszélgettünk. - vontam meg a vállam.

- Ahogy elnézem nem csak beszélgettetek. - nézett rám furcsán, és rám mutatott. Illetve a pólómra. - Fordítva van rajtad.

- E-ez... ez nem az este történt. - mentegetőztem. - Úgy értem... amikor lefürödtem, fordítva vettem vissza... - látszólag nem hitte el a mesémet, - elvégre ki az a hülye, aki fürdés után visszaveszi a nappali pólóját? - de nem kérdezett többet, szóval nekem ennyi is elég volt. Már majdnem megkérdeztem tőle, hogy "Hogy aludtál?", mikor váratlanul Zayn támolygott be a banda villájába. Ahogy meglátott rögtön hátrálni kezdett, mire Louis odarohant hozzá, és szó szerint beráncigálta őt a nappaliba.

- Azt hiszem én most nem vagyok szívesen látott vendég, úgyhogy megyek is. - mondtam, s a lépcső felé vettem az irányt, hogy összepakoljam a cuccomat. - ami egy táskából, telefonból, a cipőmből és a Zayn-től kapott "Forever" feliratú nyakláncból áll. -

 A nyaklánc Zayn-től

Amint összepakoltam a dolgaimat, elköszöntem Liamtől, s már mentem is. Leértem a nappaliba, ahol Louis és Zayn beszélgettek. Vagyis inkább, Lou vigasztalta a barátomat.

- Akkor... sziasztok! - mondtam, s semmi ölelés vagy búcsúszó nélkül kiléptem az ajtón. A friss levegő megcsapta az arcomat, amiért egy pillanatra megborzongtam. Még a küszöbön állva vállamra kaptam a Louis Vuitton táskámat és útnak indultam.

*~*

Lekéstem a buszt. Nem igazán bántam, mert sétálás közben sokkal jobban ki tudom szellőztetni a fejem, mintsem, hogy öreg emberek mellett üldögélve szagolgassam a büdös kipufogó szagát, amit a tömegközlekedési eszköz áraszt. Beraktam a fülhallgatót a fülembe, kiválasztottam egy zenét, és elmerültem a dal világában. Épp harmadjára hallgattam - mert beállítottam, hogy ismétlődjön. - mikor véletlenül nekimentem valakinek, aki a lökés hatására elejtette a papírjait.

- Jaj, nagyon sajnálom! - mondtam, és azonnal lehajoltam, hogy felvegyem neki. Ő is lehajolt és egy váratlan pillanatban összekoccoltuk a fejünket.

- Neharagudj, az én hibám volt. - mondta az illető. Rá néztem, és azon nyomban elmerültem a szemében. Aranybarna szemét pont tökéletes szögben világította meg a nap sugara, ami teljesen levett a lábamról. - még ha épp guggoltam is. - Kiegyenesedett háttal álltunk immáron egymással szemben. Szőke hajának tincseit az enyhe szél édesen csapkodta homlokához. Elég sokáig tanulmányozhattam arcának minden szegletét, mert egyszer majd elmosolyodott és kipirult.

- Jól hallom, hogy R5-ot hallgatsz? - kérdezte. Nekem pedig csak akkor esett le, hogy még mindig szól a zene, ráadásul elég hangosan.

- Oh.. igen. Szeretem ezt a bandát! - mondtam, majd gyorsan nyúltam a telefonomért, hogy kikapcsoljam. Elég zavaró, ha beszélgetés közben zenét hallgat az ember. Ráadásul, hogyha ő nem szereti ezt a zenét, akkor tuti meg lesz a véleménye rólam.

- Egyébként Ross vagyok. Ross Lynch... - nyújtotta kezét, amit én illedelmesen elfogadtam, majd bemutatkoztam én is.

- Nina Brown. Örülök, hogy megismerhetlek! - már épp válaszolt volna, mikor folytattam. - Tudod, nagyon ismerős vagy nekem... szerintem láttalak már valahol.

- Úgy tudom ez csajozós szöveg, és a srácoknak kéne használniuk... - nevetett. Jó, mondjuk igaza van, de én komolyan gondoltam, hogy ismerem valahonnan.

- Jó, igen! De komolyan gondoltam. - próbáltam komoly maradni, hátha eszembe jut, de nem sikerült. Akaratlanul is elnevettem magam. Mire ő is.

- Nagyon édes a mosolyod! - bókolt, én pedig totál elpirultam. Nem mintha nem dicsérnék a mosolyomat, de valamiért ez mindig jól esik.

- Köszönöm.

- Még mindig nem jöttél rá, honnan ismernél? - kérdezte, közben az arcomat fürkészte. Én csak "Nem"-et intettem a fejemmel. Ekkor elkezdett énekelni pár sort:

"He comes that movie scene

One you hate so cliche

That moment when we kiss

By the lake, pouring rain

I ain't no superman

But I can change your world
Oooooo
He comes forever, girl"

Már az első sornál rájöttem mit énekel. Pont annak a dalnak a refrénjét énekelte, amit hallgattam, mikor nekibotlottam.

ÉS AKKOR RÁJÖTTEM! Rájöttem, honnan volt ismerős. Ross Lynch... az egyik kedvenc énekes-színészem! Úristen! És én nem tudtam, hogy ki ő. Most biztos totál idiótának tart, pedig nagy rajongója vagyok. Megemlítsem neki, hogy mennyire imádom amit csinál? Vagy az már tényleg gáz lenne? Hisz először nem ismertem meg, aztán nem kijelentem, hogy: "Jaj már eszembe jutott, hogy ki vagy! Amúgy nagy rajongód vagyok."

Mikor látta, hogy nem szólalok meg, a vállamra tette az egyik kezét, s aggódó tekintettel hozzám szólt:

- Nina! Nina jól vagy? - kicsit megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba. Ahogy ránéztem, megint azzal az aranybarna szempárral találtam szemben magam.

- Persze, teljesen jól vagyok. - mondtam, majd egy mosolyt próbáltam az arcomra biggyeszteni.

- Hát, nekem most mennem kell. Így is késésben vagyok. Örülök, hogy találkoztunk. Remélem még látjuk egymást. - a búcsú végén rám kacsintott, s hirtelen ötlettől vezérelve megölelt. Meglepődtem, de visszaöleltem. Elvégre melyik idióta lány ne ölelné vissza a kedvencét? Csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik keze vészesen közeledik a farzsebem felé, majd benyúl oda. Nem volt időm ellökni, s ráförmedni, hogy mégis mit képzel magáról?! mert gyorsan el is vette onnan és elindult. Elindult amerről én jöttem. A járdán lévő por csak úgy szállingózott utána, mintha azok is megérezték volna, hogy híres, így arrébb álltak.

Gyorsan a zsebemhez kaptam, és találtam egy kis fehér összehajtogatott papírt. Bontogatni kezdtem, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem tudom tovább hajtani, olvasni kezdtem:

Találkozzunk holnap 2-kor ugyanitt.

Majd hívj! (telefonszám)

R. L.

Miután elolvastam vigyorogtam, mint a tejbe tök. Nagyon boldog voltam, hisz nagy álmom volt, hogy egyszer találkozzak Ross-sal. Az csak plusz ráadás, hogy találkozni is akar velem! De, hogy írta meg ilyen gyorsan a cetlit? Ez nagyon foglalkoztat... olyan sokáig elmerengtem, hogy nem vettem volna észre? Mindegy is - gyors ránéztem még egyszer a papírra - holnap 2-kor itt kell lennem.

Visszaraktam a fülhallgatót a fülembe, max-ra kapcsoltam a "Here comes forever"-t és indultam tovább hazafelé.

*Zoe szemszöge*

"Visszafogta magát, mert látta, hogy most nem vagyok olyan kedvemben, hogy élvezzem a társaságát. Az este további része zökkenőmentesen telt. A Híres srác totál elvette a kedvemet. Még ahhoz sem volt kedvem, hogy kikezdjek Max-el, pedig az mindig feldob."

"Sétálok Liam-mel a tengerparton kézen fogva. Igazi szerelmes párnak nézünk ki. Már épp a csók határán vagyunk, mikor egy hatalmas hullám elsodor engem egy másik helyre. Teljes sötétség van és nagyon félek.

- Liam! Liam! - hiába kiabálok, senki sem válaszol. Egyedül vagyok. Egyedül a sötétben a semmi közepén. Hirtelen fáklyafények világították meg a helységet. Egy sikátorban voltam. Megfogtam egy fáklyát és útnak indultam, amerre vitt az eszem. Nem tudtam pontosan merre van a kijárat, azt sem tudtam, hogy valójában mit keresek... de az eszem azt súgta, menjek egyenesen. Pár percet sétáltam, de számomra egy örökké valóságnak tűnt ez az idő. Mikor kiértem egy hatalmas rétre érkeztem. - eldobtam a fáklyát, s körülnéztem. - Jobb oldalt egy félelmetes, sötét erdő, bal oldalt pedig egy szivárvány, alatta tele színpompás virágokkal. Na, gondoltam jobbra nem megyek... odafordultam megint és buborékok jelentek meg. Mintha mozgó képek lettek volna benne. Nem akartam odamenni de furdalt a kíváncsiság, ezért hát megindultam az egyik buborék felé. Én voltam rajta, 6 évesen. Épp a Barbie és a Diótörő-t táncoltam Louis-val. - Igen, általánosba egy suliba jártunk, és gyakran táncoltunk együtt. Ezért hát a tanárunk minket választott ki a színdarab főszereplőjeként. - minden családtagom ott volt, csak apa nem... Továbbmentem. Egy stúdióban játszódott ez a jelenet. Nina és Niall veszekedtek és a szüleim külön pártra álltak. Apa Niall-t, míg anya Ninát védte.

Nem kellett sokat gondolkodnom, míg rájöttem, hogy a rét jobb oldala a rossz dolgok emlékeit vetíti elém. Gyorsan átsétáltam a másik oldalra. Logikusan ott a jó dolgokat fogom látni.

Az egyik buborékban én voltam és Nina, amint egy vita után kibékülünk és megöleljük egymást. Egy másikban én és Liam, miközben a szakadó esőben csókolózunk. Egy harmadikban pedig az látszódott, ahogy a gép előtt ülök és levelezek a Híres Sráccal... Várjunk csak?! Miért jó dolog az, ha levelezek a Híres Sráccal? Hisz ő tette tönkre az életemet... Jó, ez túlzás de akkor is!

Ezt célzásnak vettem. Szóval az illető számomra jót jelent... talán mégis ki kéne derítenem, hogy ki lehet az?

Visszasétáltam a rét közepére. Szemben velem egy hatalmas dobogó. Ott ült középen valaki. Nem tudtam ki, ezért közelebb léptem.

- Öhm.. Heló! Zoe vagyok. Te ki vagy? - kérdeztem tőle, de ő nem válaszolt. Csak ült és gépelt. Gondoltam a Híres Srác lehet az. - Nem tudom miért gondoltam, de valamiért sejtettem. - Felléptem a dobogóra és hozzáértem a fiú vállához.

- Hé! - szóltam halál nyugodtan. - Te ki vagy? - még mindig nem nézett rám, még csak meg sem szólalt. Síri csend állt be... annyi hang volt csak, hogy mikor üzenetet kapott, azt jelezte a Laptopja. Körbejártam őt, hátha meglátom az arcát. Egy kis idő után besokallt és rám nézett. Azt hittem ott helyben elájulok! Teljesen szürke volt... szürke koszos arc, ijesztő teljesen fekete szemek. Mintha valami démon lett volna. Kicsit hasonlított a Slenderman-re. Fekete ruhát viselt, csak ekkor vettem észre, hogy én meg teljesen fehérbe vagyok öltözve. Eszembe jutott Zayn tetoválása, a Jin Jang. A nagy fekete rész a rossz dolgok megtestesítője. A nagy fehér pedig a jó dolgokat fejezi ki.

Tehát ha megismerném a Híres Srácot, akkor jó döntést hoznék. Egy kis rossz a jóban. S egy kis jó a rosszban. Tökéletesen kiegészítenénk egymást."

Verejtékezve ültem fel az ágyon. Furcsa egy álom volt, az szent igaz! Gyorsan elmentem zuhanyozni, mert átizzadtam a ruháimat. Még fürdés közben is az álmomon gondolkodtam. Mi van, ha ez egy jel? Hisz az egész "történet" Liam-mel kezdődött. Talán a nagy hullám azt jelenti, hogy el fogom veszíteni. Tehát akkor a levező sráccal kéne megismerkednem? Tele vagyok "Miért?"-ekkel. VALAKI VÁLASZOLJON MÁR!!

Az agyam megzavarodott. Nem tudom feldolgozni, hogy van valami, amire nem tudok logikus választ adni. Ilyen még sosem volt. Mindig volt valami ötletem vagy megérzésem, de most... most nincs.

*~*

9:51

Lementem reggelizni. Mivel anyáék dolgoznak így csak Nina és én vagyunk itthon. Na meg persze az ikrek...

Gyorsba összedobtam magamnak egy sonkás szendvicset majd leültem az asztalhoz a testvéremmel szemben.

- Hát te? - kérdeztem tőle, majd beleharaptam a kiflibe.

- Hát én? - kérdezett vissza.

- Miért öltöztél ki ennyire? - nyugodt voltam. Ma nagyon nyugodt voltam.

- Ohh.. elmegyek. 2-kor találkozom egy sráccal. - mondta fülig érő mosollyal az arcán. Boldog voltam, hogy Nina örül. Végre van valaki aki megérintette a szívét. Nem folytatta, hogy ki az a srác, meg, hogy hogy találkoztak, így nem kérdeztem. Gondoltam ha akarja, úgyis megosztja velem. Megettem a szendvicsem és felmentem a szobámba. Elterveztem, hogy bocsánatot kérek a Híres Sráctól és kiderítem, hogy ki lehet az.

címzett: hiressrac@feelingtop.hu

feladó: atlagcsaj@feelingtop.hu

Kedves Híres Srác!

Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért tegnap úgy kiakadtam. Nem tudom mi ütött belém... Hülye voltam! Teljesen magam alatt voltam, és valakin muszáj volt levezetnem a stresszt. Sajnos te voltál a legközelebb... Tényleg szörnyen SAJNÁLOM! Remélem meg tudsz nekem bocsájtani.

U.I.: Szeretném tudni, hogy ki vagy... ha ezek után még elárulod azt nagyon megköszönöm!

Szeretettel: Átlag csaj

Huhh... de nehéz volt megírni. Nagyon félek... mi van ha annyira megsértődött rám, hogy már nem is fog válaszolni nekem?

Mindegy... inkább bekapcsolok egy kis zenét. Beraktam Youtube-on a: Little Mix - Turn your face című dalt. Elég lassú, érzelmes szám, de épp ez az ami ilyenkor segít nekem. Miközben ezt a dalt hallgatom, mindig megszáll az ihlet, s kiürül az agyam. Így pont jó.

*~*

Kicsit elszundítottam. Arra keltem fel, hogy pittyeg a gépem. Miután észhez tértem gyorsan megnyitottam a mail-t. A Híres Srác írt. Elmondta, hogy ki ő. És még képet is küldött magáról! Nem hiszek a szememnek. Ő volt?! Mindvégig ő volt??

~5. Fejezet~

136 oldalmegtekintés! El sem hiszem. *-* Köszönöm nektek! :) Imádlak titeket! /De azért pár kominak is örülnék:3/ Ez a fejezet egy kicsit hosszabb lett, szóval jó olvasást! :D

Ölel, Álmodozó lány

*Liam szemszöge*

- Hagy békén! - kiáltottam az ajtó túlsó végén lévő illetőnek.

- Nem is tudod ki vagyok. - női hang... a fiúknak nincs ilyen hangjuk. Ki lehet az?

- Tippelj! - játékosság volt a hangjában. Még ha nem is láttam ki az, így is éreztem, hogy elmosolyodott.

- Nem szeretem a találós kérdéseket. - a hangom nyers volt. Megtöröltem a szemem a pólómba, de nem sokat ért, hisz még mindig piros volt és be volt dagadva. Kikeltem az ágyból, elfordítottam a kulcsot a zárban, hogy szabadon járkálhassanak, majd visszafeküdtem az ágyra, arcomat a párnába temetve. A nő még várt egy kicsit, majd mikor nem hallott lépteken az ajtó felől benyitott. Meglepetésemre Nina volt az.

- Jól vagy? - kérdezte. Megértés, bűntudat - amit nem értettem miért. - és szomorúság volt ebben a 2 szóban, amik kérdésként hagyták el ajkait. Felnéztem rá dühös tekintettel.

- Szerinted, ha jól lennék most itt sajnáltatnám magam?  - rivalltam rá. - Beleszerettem a húgodba és megcsókoltam pedig tisztában voltam vele, hogy rosszul cselekedek. Eltussolhattam volna, de címlapra kerültünk, ami miatt elvesztettem a legjobb barátaimat! Ráadásul... - folytattam volna, de rájöttem, hogy nincs értelme, így lezártam a témát. - Szánalmas vagyok.

- Liam... - rárakta a kezét a kezembe bátorításképpen, de lelöktem. - Egyáltalán nem vagy szánalmas! Azt tetted, ami szerinted jó volt, s ha ezt a barátaid nem tudják megérteni akkor nem igazi barátok.. - nem feleltem semmit, csak megöleltem. Nina rendes lány, s felnyitotta a szememet. Hála neki, sikerült rájönnöm, hogy mit is akarok valójában: Megszerezni Zoe-t!

- Köszönöm, Nina! - mondtam,, majd elengedtem a lányt. - Egyébként... hogy hogy itt vagy?

- Azt hittem itt lesz Zayn. - válaszolta szomorúan.

- Miért, mi történt? - kicsit oldalra hajtottam a fejem, jelezve, hogy tényleg érdekel a története. Elmesélt mindent a telefonhívásról, a bárról, a verekedésről és, hogy a végén Zayn csak úgy otthagyta. Éreztem, hogy van valami amit még nem mondott el nekem, de úgy döntöttem hagyom. Ha szeretné úgyis elmondja.

- Sajnálom. - csak ennyit tudtam hozzáfűzni. Látszólag meglepte a reakcióm.

- Nem a te hibád, ne kell bocsánatot kérned! - nem értette miért kértem bocsánatot.

- De igen... annyira el voltam foglalva a saját érdekeimmel, hogy nem is vettem észre, hogy Zayn szerelmes beléd. Ha tudtam volna, akkor nem itta volna le magát és most nem vesztetek volna össze.

- Igazából nem is vesztünk össze...csak... hiányzik! - az utolsó szónál könnyek szöktek a szemébe.

- Ne sírj! Zayn hülye, ha csak úgy otthagyott téged a bárban. Most nyilván gondolkodni szeretne, de amint rájön, hogy milyen idióta volt, minden visszatér a régi kerékvágásba és újra a legjobb barátok lesztek! Ezt megígérhetem. - komolyan gondoltam amit mondtam. Ismerem Zayn-t már mióta, s tudom, hogy valójában nem haragszik Ninára, de ő olyan, hogy inkább elmenekül a fájdalom elől és csendben, nyugodtan átgondol mindent.

*Zoe szemszöge*

- Azt hiszem megyek.. - mondtam, majd kiszálltam az autóból. - Hello Louis! - köszöntem kissé szarkasztikusan és bementem az ajtón, ahol érdekes látvány fogadott.

- Hát itt meg mi a jó isten történt?! - kérdeztem, bár magam sem hallottam a saját hangom, nem hogy bárki más. Egyszer csak megszólított valami részeg srác:

- Hé szivi! A buli már rég elkezdődött, hogy hogy csak most toppantál be? - kérdezte, közben össze-vissza dölöngélt mellettem. Gyorsan előhalásztam a zsebemből egy doboz Tic-Tac-ot.

- Tessék, vegyél be egyet. Talán segít.. - a "talán" szót fintorogva mondtam ki. A srác bekapott egyet, majd rám lehelt. Szó szerint majdnem elkezdtem öklendezni, - nem bírom a pia szagát. - majd a kezébe nyomtam az egész dobozt.

- Szóval, akkor miért csak most jöttél? - kérdezte újra. Nem válaszoltam semmit, csak elkiáltottam magam.

- MINDENKI KIFELÉ A HÁZAMBÓL! MOST! - az ajtó felé mutogattam, mintha valami idióta. Senki még csak rám sem hederített. A srác felé fordultam, aki még mindig ott állt mellettem. A szájszaga még mindig nem változott, ezért próbáltam visszatartani a levegővételt amíg beszélek vele.

- Hol van az ikrek?

- Ikrek? Jah, igen.. ott vannak - mutatott egy kis sarok felé.

- Az az Olsen ikrek. Nekem a Carver ikrek kellenek! - miután kimondtam, csak akkor döbbentem rá, hogy az Olsen ikrek itt van a lakásunkban.

- Egyszerre mindkettő kéne? Hmm.. telhetetlen kislány! Ez tetszik. - mondta, majd közelebb lépett hozzám. Nem kellett sok, hogy felpofozzam, de nem akartam balhét csapni. Inkább csak fintorogva megszólaltam:

- Kopj le! Ez sosem fog összejönni.

- Te tudod.. de nem tudod kiről maradsz le. - mondta, majd megpróbált szexin hátrálni, de véletlenül nekiment egy lánynak, akinél egy tálcán Nacho és szósz volt, így teljesen maszatosak lettek mindketten. Én csak vágtam egy flegma helyet és próbáltam nem totál szétröhögni az agyamat. A szemem átváltott keresési üzemmódba, s a kérésemnek megfelelően már meg is láttam a Carver srácokat. Látszólag ők is észrevettek, mert kikerekedett a szemük és próbáltak sunyin hátranyargalni a lépcsőn felfelé.

- Ohh nem! Ezt nem ússzátok meg ilyen könnyen! - kiáltottam, majd feléjük közeledtem és közben a ujjammal feléjük mutattam. Már nem próbáltak meg elmenekülni, mert tudták, hogy nincs értelme.

- Max! - néztem rá. -Charlie! - majd rá. Kihúztam a hangfalkábelt, mint ahogy a filmekben szokás. *Nahát, tényleg kezd hasonlítani az életem a mesékre.* Mindenki "Fujj"-olt rám.

- Ajj ne már! - mondtam nekik, és eljátszottam a sértődöttet. Még keresztbe is tettem a kezeim, hogy hitelesebb legyen, majd visszafordultam a srácokhoz. Te - mutattam Max-re. - és Te - majd Charlie-ra. - Most azonnal eltüntettek innen mindenkit és feltakarítotok utánuk! - Wow.. most határozott vagyok! Ez tetszik. Nem ellenkeztek, hisz tudják, hogy bármikor kirúgathatom őket a házból.

- Skacok, mindenki menjen el! - Charlie lusta hangon szólt, de rá még így is figyeltek, és nyomban szedték is a sátorfájukat.

*~*

- Köszönöm.. és most, hogy mindenki elment, nekiláthattok takarítani amíg én átöltözöm. - mondtam és már mentem is fel a lépcsőn, ám út közben megálltam és visszafordultam. - Mellesleg jól szórakoztam, kösz a kérdést! - szarkazmusnak szántam, de fülig érő mosollyal mondtam. Azonnal bekapcsoltam a gépet és írtam a Híres srácnak! Amint eszembe jutott ez a név, rögtön ideges lettem. Ő kérte ezt a találkozót, pedig el sem jött..

címzett: hiressrac@feelingtop.hu

feladó: atlagcsaj@feelingtop.hu

Kedves Híres srác!

Most elég pipa vagyok! Te kérted ezt a találkozót, ráadásul el sem jöttél. Vagy lehet, hogy eljöttél csak nem láttál meg, vagy nem tudom, de elég rosszul éreztem magam miatta. Szerencsére volt valaki aki feldobta a napomat, de ez akkor sem igazság! Tudod mit? Szerintem hanyagoljuk egymást! Elvégre gondolom úgyis van más dolgod, mint velem foglalkozni! Ott álltam az óriáskeréknél már háromnegyed 2-kor, hogy semmiféleképpen ne késsek. Folyton lestem az e-mailj-eimet hátha esetleg bepottyan egy levél tőled. Ha nem jöttél el szólhattál volna! Vagy ha ott voltál, esetleg egy mail, hogy merre vagyok? Azt hittem vagyok annyira fontos, hogy szólj nekem... úgy tűnik tévedtem! Tudod.. már nem is akarlak megismerni! Jó nekem így, így legalább nem tudom hogy néz ki és mi a neve annak az illetőnek akit elfelejtek.

U.I.: Nem vagyok kíváncsi a visszajelzésedre, felejts el! VÉGLEG! Ezzel a gyönyörű üzenettel búcsúzok tőled, ugyanis számomra vége!

Szeretettel: Átlag csaj

Üzenet elküldése: pipa!

Nem mertem lecsukni a Laptopom tetejét, mert féltem, ha lecsukom rögtön jön egy üzenet Tőle. Az embertől akit 3 hónapon keresztül a barátomnak hívtam. Tőle. Akinek minden titkomat elmondtam. Tőle. Aki többet tud rólam kevesebb alatt, mint a családom. Tőle. Aki naplóm helyett  naplóm volt. Tőle. Akire fontos kérdésekben számíthattak. Tőle. Aki mindig jó tanácsokkal áldott meg, ha épp tehetetlen voltam. S Tőle. Tőle, aki elfogadott akkor is, ha rossz passzban voltam...

Amint ezen gondolkodtam, könnyek szöktek a szemembe. Nem hiszem el, hogy elvesztettem azt, aki számomra a legfontosabb volt. Nélküle nincs senki, akivel megtudnám beszélni az életemet. A nővéremnek ott van Zayn.. apának ott van anya meg a munkatársai.. és nekem?! Nekem senki! Nagyon szomorú lettem. Már megint kirekesztve és magányosan éreztem magam. Hiába volt minden szó, amit Liam mondott, az érzés nem változott. LIAM! Hát persze! Hisz ő megígérte, hogy rá számíthatok... mondjuk manapság nem lehet hinni az ígéreteknek.

A gondolatmenetemből egy villanás robbantott ki. Levelem jött: A HÍRES SRÁCTÓL!

Nem akarom megnyitni... túlságosan félek a választól! Viszont furdal a kíváncsiság, hogy mit írhatott. Na jó, egyszer élünk. De ha azt hiszi, hogy valami nyálas bocsánatkérő szöveggel megbocsátok neki, hát azt lesheti!

címzett: atlagcsaj@feelingtop.hu

feladó: hiressrac@feelingtop.hu

Kedves Átlag csaj!

Őszinte leszek, nem lepett meg a reakciód. Sokkal inkább a levél terjedelme. Ahogy emlékszem sosem írtál még ennyire hosszú üzenetet nekem. - nem hiszem el, még most is tud viccelődni. Szánalmas. - Teljesen igazad van abban, hogy írnom kellett volna. És egyébként láttalak téged ma... Rögtön felismertelek a tartásodból. S, hogy folyton a telefonodat bámultad, mint kiderült miattam. Szeretnék bocsánatot kérni, de félénk voltam. Úgy gondoltam egy olyan lányhoz, mint te nem vagyok méltó. De annak örülök, hogy jól érezted magad a másik illetővel... Még egyszer sajnálom... Tökéletesen megértelek, ha többet nem is akarsz beszélni velem. De szeretném ha tudnád: Hihetetlenül gyönyörű lány vagy és nagyon okos! Szerencsés a srác, akivel le fogod élni az életed...

U.I.: Ha már úgy is ez az utolsó üzenetünk, gondoltam elárulom, hogy ki vagyok de mivel írtad, hogynem vagy kíváncsi rám így nem lenne értelme felfedni magam.

Üdv: Híres srác

Az utolsó soroknál tényleg nem tudtam megfékezni a sírást. Mégis van szíve.. lecsuktam a Laptop-om és most már végleg nyugovóra tértem. A fiúk nyilván már végeztek a takarítással, ugyanis egy kéz jelent meg a derekamon, miközben már majdnem elaludtam.

- Miért csaltál meg azzal a popsztárral? - súgta a fülembe. Szinte olyan feje lehetett, mint az Alkonyatban Edward-nak mikor megbánja amit mond. Érdekes..

- Nem csaltalak meg. - súgtam vissza, de még mindig a fal felé fordulva.

- Ne áltass! Láttam az újságot... - vártam mikor veszi elő valamelyik fiókból, hogy az orrom alá dörgölje, de nem tette.

- Akkor kijavítom magam: Nem csaltalak meg, mert nem is járunk. - mondtam, majd felé fordultam. De azon nyomban meg is bántam, mert egy csókot nyomott a számra. Nem csókoltam vissza.. az ő csókja nem olyan volt, mint Liam-é. Liam-é szenvedélyes. - És neki van egy apró karizmája is... ha akarod, ha nem,  nem tudod megállni a jelenlétét. - Max keze még mindig a derekamon pihent. Valamiért most kivételesen nem bántam... biztonságban éreztem magam. Visszafogta magát, mert látta, hogy most nem vagyok olyan kedvemben, hogy élvezzem a társaságát. Az este további része zökkenőmentesen telt. A Híres srác totál elvette a kedvemet. Még ahhoz sem volt kedvem, hogy kikezdjek Max-el, pedig az mindig feldob.

*Nina szemszöge*

Az este további részében sokat beszélgettem Liam-mel. Kiderült, hogy mióta szakítottak Danielle-el teljesen összeomlott, ezért is volt annyira boldog, mikor találkozott az óriáskeréknél Zoe-val. Elmondta azt is, hogy ki a Híres srác. Totál ledöbbentem, mikor megtudtam!

- Hogy mi van?! - na őrá pont nem tippeltem volna.

- De ezt nem mondhatok el a húgodnak! - figyelmeztetett.

- Jó, jó, nem mondom! De most komolyan? - még mindig nem hittem a fülemnek.

- Igen...! - kicsit szomorú lett ahogy láttam.

Liam: Kezdem megint furcsán érezni magam. Az, hogy Ninát ennyire feldobta a hír, hogy "Ő" a Híres srác, kitépett egy darabot a szívemből. Reméltem azért nem fog ennyire feldobódni a "hírtől", főleg nem velem szemben..

Sokat beszélgettünk még, majd álomba merültünk.

*~*

*Louis szemszöge*

Egészen rosszul keltem ma reggel. Folyton az járt a fejemben, hogy Liam hogy hajthatott rá Zoe-ra. Ezt nem hiszem el... nem képzeltem, hogy idáig el fog fajulni a dolog! Fel kell adnia magát a "Híres srác"-nak, amíg még nem késő. Most komolyan, mi értelme van titkolózni? Az sokkal jobban fog fájni a lánynak, ha később tudja meg. - Kikeltem az ágyból, s a répás pizsimben leballagtam az étkezőbe. Mivel megdöbbenve láttam, hogy nincs itt senki - ami elég érdekes, mert mindig én kelek fel utolsónak. - átmentem a konyhába, és elkezdtem rágcsálni egy répát.  Emlékszem az X-Faktoros időszakban az egyik videónaplóban elmondtam, hogy imádom a répát, nem telt bele 1 hét és a lányok megrohamoztak répákkal. Érdekes volt... tudjátok, azóta szeretem a Lamborghini autókat is. ;)

Amíg ezen gondolkodtam még több, és több és több emlék jutott az eszembe a régi időkről. A régi időkről, mikor még minden rendben volt. Hiányzik... s legszívesebben visszamennék 3 évvel ezelőttre.

De minek is próbálkoznék? Már nem lehet megváltoztatni az életet. Változtatni nem lehet... talán csak elfogadni a sorsod..mindegy... itt vannak nekem a barátaim, a családom és Eleanor. Bár vele sajnos kezd megromlani a kapcsolatom.

- Louis? - Nina jött le a lépcsőn.

- Hát te? - kérdeztem vissza. De most komolyan, mit keres itt?!

~4. Fejezet~

Na, meghoztam a 4. Fejezetet! Ebben már benne van Liam szemszöge is.. És ígérem mostantól Nina jó kislány lesz, de valahogy össze kellett kötnöm az előző fejezet végével szóval..:$
Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a fejezet is! És hihetetlenül boldog vagyok a 97 oldalmegtekintésnek - már csak azért is, mert gondoltam rá, hogy jó sokszor rányomok az oldalra, mintha sokan látnák, de nem tettem - ami a ti érdemetek! Imádlak titeket!

Ölel, Álmodozó lány

*Zoe szemszöge*

A lesifotósok ugye elkaptak minket, és a rajongók felfigyeltek a fényképezőgépek kattanására. Természetesen ők sem maradhattak ki, hogy kedvenc bandájuk egyik tagjával fotózkodjanak. Engem félrelökve álltak be Liam mellé és mosolyogtak, - Liam elővette szokásos mosolyát, villogtatta a hófehér fogait a kamerába -  miközben a barátaik fényképezték őket, s egy autogram kíséretében távoztak.
- Ne haragudj, nem számítottam rá, hogy itt is megtámadnak. - mondta megbánó hangon a fiú.
- Semmi baj, nem haragszom! - próbáltam meggyőző lenni, habár kicsit fájt, hogy levegőnek nézett miközben itt voltak. Liam megfogta a kezem - megint összekulcsolta őket, mint mikor az óriáskerék felé vettük az irányt. - Örültem, hogy ő itt van nekem. Hisz a szüleimre nem számíthatok, hacsak nem a filmezésről akarok beszélni, Ninával mostanában nem jövünk ki annyira jól és amúgy is neki ott van Zayn, ha bármi van. A két idegen vendégnek meg nem fogok kitálalni az életemről, mert 1.: Nincs értelme 2.: Nem is érdekli őket. Liammel sem vagyok olyan régóta jóban, de sokkal jobb a kapcsolatom vele, mint a családommal. Sétáltunk egy kicsit, majd egy parkban kötöttünk ki. Leültünk a fűre és beszélgetni kezdtünk.
- Mi a baj, Zo? - kérdezte aggódó hangnemmel a fiú, és átkarolta a vállamat.
- Semmi, csak... - a vállára hajtottam a fejem és kis határszünetet tartottam. - ...veled olyan könnyű beszélgetni. A családom számára olyan vagyok mintha, - kezdtem bele a mondanivalómba. Elvégre ő kérdezte, hogy mi a baj. De félbeszakított:
- Levegő lennél. - közelebb húzott magához. Nem bántam, kicsit úgyis kényelmetlen volt 60° és 70° között oldalra dőlni.
- Ne feledd: Rám mindig számíthatsz! - mondta és én akaratlanul is bekönnyeztem. Nem voltam hozzászokva, hogy bárki éreztetné velem, fontos vagyok számára.
- Shhhh.. ne sírj! - letörölte a könnyimet, és az arcomat maga felé fordította.
- Hülyén nézek ki! - viccelődtem és elfordítottam a fejem.
- Egyáltalán nem! Gyönyörű vagy. - amint kimondta ezeket a szavakat visszafordultam, s abban a pillanatra egy puszit nyomott a számra. Semmi mást, csak egy puszit. Belenéztem abba a gyönyörű csokoládébarna szempárba, és öntudatlan állapotba kerültem. Megragadtam a tarkóját, magamhoz húztam és megcsókoltam. Éreztem valami hideget a homlokomon. Felnéztem, és észrevettem, hogy esni kezdett az eső. Minket nem nagyon zavart, visszatértünk ahhoz amit elkezdtünk, s újabb szenvedélyes csókban forrtunk össze. Későre járt, így kénytelen voltam kimondani a legszörnyűbb mondatot ezen a napon.
- Most már tényleg mennünk kéne. - mondtam, miután szétváltak ajkaink. Liam felállt és felém nyújtotta a kezét, - immáron harmadszor a mai nap során. - hogy felsegítsen. A nyári záporban kézen fogva visszasétáltunk az óriáskerékhez, mert ott volt a fiú kocsija. Felajánlotta, hogy hazavisz. Először még hezitáltam, majd egyre jobban zuhogni kezdett, így elfogadtam az ajánlatot. Beszálltunk az autóba és az egész utat végigbeszélgettük. Mikor leparkolt a házunk előtt, ki akartam szállni, de elkapta a kezem és visszahúzott.
- Tudod: Rám mindig számíthatsz! - komoly, megértő arccal mondta, amitől éreztem, hogy komolyan gondolja. Közel hajoltam hozzá, már majdnem adtam neki egy búcsúcsókot, mikor a motorháztető felől meghallottam egy ismerős hangot.
- Hé Payne! - nem néztünk oda, hisz mindketten pontosan jól tudtuk, hogy Louis az.
- Azt hiszem megyek.. - mondtam, majd kiszálltam az autóból. - Hello Louis! - köszöntem kissé szarkasztikusan és bementem az ajtón, ahol érdekes látvány fogadott.

*Nina szemszöge*

"Egyre jobban éreztem azt a fusztráló érzést, ami arra kényszerített, hogy: Még, még és MÉG! 

Ám ekkor beütött az amire komolyan nem számítottam..."

Nem beszéltünk semmit, csak élveztük a pillanatot. Volt a szoba közepén egy kanapé, ahová letett engem, majd fölém magasodott. Ekkor megtörtént... nem vagyok büszke rá, de megtörtént! Ráadásul még a nevét sem tudtam meg.

Lépteket és kulcscsomó csörgést hallottunk. Eléggé megijedtünk, és nekem szörnyű bűntudatom támadt. Nem láthatnak meg minket így, a srácnak a munkájába, nekem pedig a becsületembe kerülne. - mondjuk elnézve, hogy lefeküdtem egy idegennel aki megmentett a legjobb barátomtól, már önmagában sem becsületes dolog. - Gyorsan magunkra kaptuk a ruhánkat és először én sétáltam ki onnan, majd később, mikor már tiszta volt a levegő, ő is kijött. Addigra már kiürült a helység. Furcsa volt...nyomasztóan furcsa. Miért érzem úgy, mintha nem lennék egyedül?

- Nina! - szólt utánam Zayn. *Na itt a válasz.* Nem mertem hátrafordulni, mert féltem, hogy megint letámad. Ezt ő is megérezte, ezért próbált megnyugtatni: - Nem kell félned, nem próbállak megint megcsókolni.

- Biztos? - kérdeztem olyannyira halkan, hogy ő is csak azért hallotta mert közel volt hozzám.

- Ígérem! - mondta bűnbánó hangon, amiért akaratlanul is megesett rajta a szívem, így megfordultam.

- Cherry.. - Istenem, milyen rég hívott így! Még általánosba becéztük egymást gyümölcsnevekkel. - Szeretnék bocsánatot kérni.. nem tudom mi ütött belém. Már régóta szerelmes vagyok beléd, s nagyon fájt, hogy ilyen téren láthatatlan vagyok számodra, ezért, mint minden ember az alkoholhoz fordultam. Nem akartam részegre inni magam, de megláttam itt - mutatott körbe - azt a csomó csókolózós meg szerelmes párt, akik csak bulizni jöttek és nem tudtam megállni... - folytatta volna, de félbeszakítottam.

- Zayn! Nézz rám! - szóltam rá, mert ő időközben már a földet pásztázta. Felnézett, egyenesen a szemembe, és várt... várta a folytatást. Eleget tettem a ki nem mondott kérésének:

- Én nagyon kedvellek.. de csak, mint barát! Mint legjobb barát. - Kiadott valami "chh.." hangot és leült egy asztalhoz. - Zayn testvérek vagyunk.

- De én nem akarok a testvéred lenni! - nagyon meglepődtem, mikor ezt mondta. De gyorsan kijavította magát. - Vagyis, nem CSAK a testvéred szeretnék lenni! - mondta, külön kiemelve a csak szót.

- Sajnálom, de több lehet... - Zayn egy pillanatra elgondolkodott, majd egy hirtelen mozdulattal felállt és a kijárati ajtó felé sétált.

- Malik! - ekkor megtorpant, hisz pontosan jól tudta, hogy a vezetéknevén csak akkor szólítom, ha mérges vagyok rá. - Ne légy gyerekes... tudom, hogy most fáj, de azzal csak rontasz a helyzeten ha elmenekülsz a problémáid elől. Kérlek... - előtört belőlem néhány könnycsepp. A válla felett visszanézett és csak ennyi mondott:

- Viszlát, Nina! - majd távozott az épületből. Én csak álltam ott magányosan és esetlenül. Legtöbbször sikerül kizárnom a külvilágot, mert olyankor tudom, hogy van akire számítsak. De most.. most, hogy elhagyott ő is, teljesen egyedül voltam. Egyedül a kérdéseimmel amikre válaszokat vártam. Pontosan jól tudtam, hogy nem kaphatok minden "Miért?"-re egyenes választ, de az még jobban zavart, hogy semmi másra sem. Szóval ott álltam magányosan... várva a csodára, ami tudtam, hogy nem fog bekövetkezni. Leültem a székre, ahol eddig Zayn ült és gondolkodni kezdtem. Miért van az, hogy a Disney hercegnők élete olyan mesés? Ott van például Hamupipőke.. elveszti az üvegcipőjét a bálban, egy gazdag, helyes szőke herceg visszaadja neki és boldogan élnek. *lenéztem a cipőmre* Vajon ha itt hagynám a tornacipőmet, visszajönne érte valaki, elhozná nekem és boldogan élnénk együtt? Az elején még tetszett is az ötlet, majd el is hessegettem a gondolatot. Vagy ott van Hófehérke. Megevett egy mérgező almát, meghalt, megcsókolta egy herceg és ők is boldogan éltek életük végéig. Talán, nekem is ezt kéne... megenni egy mérgező almát és várni míg elvisz 7 törpe, majd megcsókolni a hercegemet...

*Liam szemszöge*

Az anyósülésről áradó édes málnaillatú parfümöt, egy erős, férfi kölni váltotta fel.

- Haver, hogy tehetted ezt?! - rivallt rám Louis, egy újságot az arcomba nyomva.

- M-mi? Mi van? - nem értettem miről beszél.

- Ezt nézd! - adta a kezembe a magazint, ami az előbb még a szemeimen pihent. - Te komolyan mondom nem vagy normális! Ha ezt megtudja - célzott a Híres srácra. - tuti kinyír téged!

  Az újság címlapja

- E-ez.. - uramisten! Na ebből most, hogy magyarázzam magam ki? - Nem bizonyít semmit!

- Igen? Tényleg nem? - kérdezte kitágult pupillákkal. Én határozottan ráztam a fejem, hogy NEM! - Oh, szóval nem... akkor lapozz a 3. oldalra és nézd meg a képet!

 A 3. oldalon lévő kép

- Liam te komolyan nem vagy magadnál! - Lou-nak igaza volt... megszegtem az ígéretem, ráhajtottam egy lányra aki a barátomnak is tetszik.

- De hát ő is akarta. - olyan halkan mondtam, hogy a barátom is csak foszlányokat hallott belőle, de ismer már annyira, hogy tudja mit mondtam.

- Én elhiszem, és cukik is vagytok együtt - mutatott a csókolózós képre. - de ez így nem jó.

Beindítottam a motort és elindultunk a banda villájába. Az út további részében nem igazán beszélgettünk. Nekem zakatolt az agyam, hogy hogyan magyarázzam ki magam majd. Talán Ő még nem látta az újságot. De mi van, ha igen? Akkor tuti örökre meggyűlöl. Nem akarom elveszíteni az egyik legjobb barátomat! Meg amúgy is.. Zoe nem járna olyan sráccal aki híres. Jobb szereti az átlagos fiúkat. Szóval esélyem se lenne nála. De ezt a haverom nem fogja megérteni. Megérkeztünk. Az út, ahol nincs értelme, hogy a jó vagy rossz döntést hozod, mert csak 1 válasz adott. Louis már nyúlt a kocsiajtó felé, de látta, hogy én nem mozdulok, így maradt.

- Biztos megérti! - mondta és a kezét az egyik vállamra rakta nyugtatásképpen. Lelöktem a kezét és rácsaptam mind a két öklömmel a kormányra.

- A rohadt életbe! - kiáltottam. Végül sikerült Lou-nak rávennie, hogy kiszálljak a kocsiból. Beléptünk a házba... már csak 1 emeletnyi lépcső választott el a fájdalomtól... a fájdalomtól, hogy elvesztem a "testvéremet". Fellépdeltem, de mintha tonnás köveket akasztottak volna a lábaimra. Benyitottam az ajtón és az várt amit sejtettem:

- Hogy tehetted ezt?! - rontott rám Harry, kezében az újságot lobogtatva. Úgy tűnik ide is elért a hír... ráadásul elég gyorsan.

- Bíztam benned! - mondta lenézően Niall. Olyan rosszul esett hallani, hogy a barátaim haragszanak rám. Nem tudtam mit csinálni, berohantam a szobámba, bezárkóztam és az ágyra vetettem magam. Elkapott a sírás.. lehet, hogy férfi vagyok, de néha jó kiönteni magamból mindent... még ha nem is beszélgetés, hanem sírásképpen is történik a dolog. Kopogtattak.

- Hagy békén! - kiáltottam az ajtó túlsó végén lévő illetőnek.

- Nem is tudod ki vagyok. - női hang... a fiúknak nincs ilyen hangjuk. Ki lehet az?

~3. Fejezet~

Sziasztook! Meghoztam a 3. fejezetet. Remélem elnyeri a tetszéseteket! Ez kicsit hosszabb lett, mert elkapott a fantázia világa:D Az ötletért Nina szemszögéhez köszönet jár Soós Evelin barátnőmnek!:)
De nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!

Ölel, Álmodozó lány

*Zoe szemszöge*

Reggel kómásan keltem fel az ágyból. Ránézek az éjjeli szekrényemen lévő digitális órára: 13:10 (!!!!)
Uramisten, el fogok késni a találkozóról! Gyorsan elmentem zuhanyozni, s megmostam a hajamat is. Megszárítottam, majd felkötöttem lófarokba, úgyis meleg van, mást nem tudok vele csinálni. A Híres srác lássa az igazi énemet, ezért csak alap sminket tettem fel és kinyitottam a szekrényemet. Nézem már egy jó ideje a ruhákat, amik szép rendezetten be voltak hajtva és akasztva a gardróbba. Hosszas keresgélés után, végre megtaláltam a megfelelő darabot és gyorsan magamra is kaptam.

~Zoe ruhája~









Hirtelen két kéz jelent meg a derekamon. Meg akartam fordulni, de fogva tartott.
- Mi történt a szekrényeddel? Mintha bomba robbant volna benne. - közel hajolt a fülemhez, majd szinte belesuttogta a szavakat, amitől összerezzentem. Élvezte, hogy ő válthatja ki belőlem ezt az érzést.
- Rend volt benne... egészen, amíg ki kellett választanom a megfelelő szettet. De mit keresel itt Max? - válaszoltam. A kérdést kissé nyersen fogalmaztam, majd egy kellő pillanatban, mikor nem tartott olyan erősen, kikerültem és leültem az ágyra. Ő csak megfordult és tett egy lépést előre. Mintha megérezte volna, hogy most kicsit sem hiányzik, hogy leüljön mellém és átkaroljon.
- Tudom, hogy nem ez a kérdés foglalkoztat a leginkább. - még mindig nem jött előrébb csak állt előttem és fürkészte a tekintetem, hátha reagálok valamit. De nem tettem, ezért folytatta. - Azért cseréltünk szerepet mert Charlie-nak megtetszett a nővéred és jöttem neki annyival, hogy ezt a parányi szívességet, megtegyem neki.
- Parányi szívesség? Ha nem tör ránk a tesóm az este még máig abban a hitben lennék, hogy Charlie-val csókolóztam, akit egyébként durván 1 napja ismerek. Mellesleg... - kissé kiakadtam, mert ez a bizonyos "szerepcsere" egyáltalán nem kis dolog. De a "Mellesleg" után nem folytattam.
- Mellesleg? - kissé oldalra hajtotta a fejét, jelezve, hogy tényleg érdekli amit mondok. Már épp nyitottam a számat, hogy elmondjam, hogy mellesleg nem is értem miért hagytam volna, hogy megcsókoljon, hisz nekem nem is tetszik. De végül máshogy döntöttem a válasz kapcsán:
- Mellesleg mennem kell, mert késésben vagyok. - szóltam és felálltam az ágyról. Sétáltam volna az ajtó felé, mikor hirtelen Max az ajtónak lökött és lefogta a kezeimet.
- Ne akard, hogy erőszakkal csókoljalak meg! - mondta szinte megbánó hangon, majd engedett a szorításból.
- Talán inkább sehogy nem! - csak ennyit válaszoltam és a kezem csattanó hang kíséretében találkozott az arcával, majd elrohantam.

*Nina szemszöge*

Ajtó csapódást hallottam. Nem tudtam ki lehet.. általában anyáék szólnak, ha elmennek itthonról. Mindegy, nem foglalkoztam vele. Sokkal jobban foglalkoztatott, hogy mikor kezdődik a Teen Wolf forgatása. *Leültem az íróasztalomhoz és rajzolgatni kezdtem..* Egyszer nagyon megnézném, ahogy az ikrek színészkedik. Vajon Charlie-nak kocka hasa? És ha igen, akkor valamilyen jelentnél majd láthatom? Elvégre csak lesz olyan rész, ahol le kell vennie a pólóját... vagy nem? Furcsa gondolatmenetemből, az említett srác zavart meg.
- Hát te min gondolkozol annyira?
- Ohh.. semmin csak.. - megfordultam és a csupasz felsőtestével találtam szembe magam. * Ahh ez most komoly?????* Semmit sem szólt csak fogta és elvette a papírt az asztalomról.
- Ez én vagyok? - kérdezte és felém mutatta a szénceruzával rajzolt rajzomat.
- M-mi? Ö-öhm.. nem.. én csak.. - kivettem a kezéből, és éreztem, hogy elpirulok. Istenem, hogy lehettem ilyen hülye, hogy lerajzoltam?
- Nem is tudtam, hogy ilyen szépen rajzolsz. - témaváltás: pipa!
- Hát.. igen.. azt hiszem. A legjobb barátom kiváló művész, megtanított pár alap dologra a rajzolással kapcsolatban. - totál higgadtan mondtam, nem is értem miért.
- Barát? Tehát fiú az illető? - kérdezte kicsit ingerülten, mégis kíváncsi hangon.
- Igen, a neve.. várj! Miért is veled beszélem meg a baráti ügyemet? - most esett le, hogy valójában egy olyan személynek készülök kitálalni a baráti körömet, akit még nem is ismerek igazából. És még mindig haragszom rá a tegnapi esti miatt. - Amúgy is még haragszom rád! - mondtam majd felálltam a székről, ahol eddig kényelmesen elhelyezkedtem, s elindultam, hogy lemenjek a konyhába.
- Istenem Nina ezt már azt hittem megbeszéltük! - mondta, majd elindult utánam a lépcsőn lefelé. A konyhapulthoz sétáltam majd öntöttem egy kis narancslevet a poharamba, amin üvegfestékkel a nevem állt. Még 10 évesen készítettem Zoe-val. Neki is van ilyen pohara "Zoe" felirattal.
- Hát ti mit csináltok? - kérdezte a hátam mögül Max. Én annyira megijedtem, hogy elejtettem a poharat. Szerencsére nem tört el. Huhh..! Megfordultam, majd rákiabáltam:
- Az isten szerelmére, tegyél csengőt a nyakadba ember! - majd a szívemhez kaptam a kezem és próbáltam visszaállítani a lüktetést az eredeti állapotába, ami nehéz két dögös vendég láttán. A fiú hátrálni kezdett feltartott kézzel, tettetvén, hogy megijedt tőlem. Hirtelen megcsörrent a telefonom a zsebemben, amitől megint megriadtam, így kiesett a kezemből a doboz és kiömlött a konyhakőre. Narancslében tocsogva átsétáltam a nappaliba és felvettem a telefont:
- Szia Zayn! Tartanád egy pillanatra? - meg sem várva a választ, a kezemet a telefonhoz tartottam és kiáltottam egyet: - Hé srácok! Töröljétek fel a tócsát!
- Miért mi? Hisz te csináltad? - vágott vissza Max, és totál logikusan, hisz én voltam aki kiöntötte.
- Mert én most telefonálok! - mondtam és meglengettem a telefont. - Jól van, csak kezdjétek el és majd megcsinálom. - mondtam, majd visszatettem a fülemhez a kagylót.
- Bocsi Zaynee, csak.. szóval mind egy! Mi újság? Miért hívtál? - kérdeztem tőle, hisz csak úgy nem szokott felhívni, valami oka mindig van.
- Szerelmem! Már úgy hiányzol! - mondta szinte elcsukló hangon, mintha részeg lett volna.
- Zayn? Istenem, mi történt veled? Idáig érzem az alkohol szagát. - mondtam, majd jelképesen elhessegettem az orrom előtt a kezem.
- Bébi, itt vagyok a sarki bárban és csak rád várok! - Fuuj.. hogy mondhat nekem ilyet? Hisz a legjobb barátja vagyok. És leinni magát? Ezt már komolyan nem értem..!
- Figyelj, maradj ott, érted megyek és elhozlak abból az.. izéből! - azonnal le is raktam a telefont. Belebújtam a dzsekimbe és odaszóltam az ikreknek: - Srácok, rohannom kell! Sietek haza! Heló.

*Zoé szemszöge*

14:05! Már 5 perce itt kéne lennie a Híres srácnak. Talán csak nem vesz észre, hisz elég sokan vannak. - Ma nyitották meg az óriáskereket, így nem csoda, hogy tódulnak ide az emberek. -

Egyszer csak megláttam Niall-t. Vajon mit kereshet itt? Odaköszöntem neki:

- Heló Niall! - elég jól ismerem az 1D tagjait, részben Nina, részben pedig apa miatt. - Hát te?

- Szia Zoe! - megölelt. - A haverokkal eljöttünk, hisz ma avatják fel ezt a hatalmas monstrumot. - az óriáskerékre mutatván. - És te? Hogy hogy itt találkozunk?

- Én csak.. szóval idejöttem, mert miért ne? - nem akartam elmondani neki, hogy a Híres sráccal találkozok. Hisz amúgy sem tud róla, hogy létezne, szóval..

- Csak nem a Híres sráccal találkozol? - kérdezte, majd egy kaján mosoly ült az arcára.

- M-mi? Honnan tudsz róla? - nagyon meglepett. Honnan tud a Híres srácról? Biztos, hogy Nina mondta el neki! De hát Niall-t ki nem állhatja. Mióta volt az a balhé - ahol az ír szépfiú viccből leszólta Ninát, ő pedig berágott rá, és elkezdtek veszekedni. - azóta nem nagyon szimpatizálnak egymással.

Ekkor jött Liam, aki épp a szőkeség hátára ugorva próbálta felkelteni a figyelmemet.

- Neked is szia Liam. Tudod anélkül is észrevettelek volna, hogy összekoszolod a haverodat. - nevettem, majd segítettem nekik felállni, mert az a bizonyos ugrás nem úgy sikerült, mint a filmekben szokás. Na igen.. az életem valahogy teljesen különbözik a filmektől, miért is vártam mást?

- Bocsi Zoe, de úgy gondoltam, így viccesebb. - mosolygott azzal az édes mosolyával. - Vársz valakire?

- Hát ami azt illeti.. - nem hagyta, hogy befejezzem, máris közbeszólt. Kicsit örültem, mert nem volt kedvem beavatni őt a "magánéletembe".

- Nem? Ohh szuper! Van kedved velünk lógni? - már nyújtotta a kezét, hogy elfogadjam az ajánlatát.

- Igazából nekem most mennem kell, éhes vagyok és megkértem Louis-t és Harry-t, hogy jöjjenek el velem a Nando's-ba kajálni. - nevetett, majd egy ölelés keretében távozott tőlünk.

- Úgy tűnik ketten maradtunk... - kinyújtotta a kezét megint. - Szabad egy körre az óriáskeréken? - próbálta elővenni a legcsábosabb mosolyát, kisebb-nagyobb sikerrel. Igazából sokkal édesebbnek tartottam, hogy legalább próbált felvidítani, mintsem, hogy nem sikerült tökéletesre a terve.

- Hát legyen. - mondtam, majd nevettünk mindketten. Megfogtam a kezét és beálltunk a sorba. Mivel ő híres előre engedtek minket. Most öröm volt kihasználni a sztárságát, pedig alapjáraton nem szeretem ezt az énjét. Beszálltunk egy kapszulába és beszélgetni kezdtünk mindenféléről. Liam olyan édes. Bármit mondtam, ő mindig valami bölcs tanácsot fűzött hozzá. Annyira megértő volt velem... mintha már ezer éve ismerném. Olyan sokáig beszéltünk, hogy észre sem vettük, hogy letelt a kör, pedig nagyon lassan haladtunk. Csupán arra lettünk figyelmesek, hogy a biztonságiak ránk szóltak, hogy szálljunk le.

- Nagyon élveztem ezt a 15 percet. Köszönöm neked Liam! - mondtam, majd megöleltem a fiút. Kicsit tovább, mint kellett volna, mert a lesifotósok már rögtön vagy 300+1 képet csináltak rólunk... Na ne! Csak ez hiányzott!

* Nina szemszöge*

Odaértem a bárhoz, amit Zayn mondott. Beléptem és csupa holtrészeg, büdös vadállat fogadott. A szememmel keresőüzemmódba váltottam, és a barátomat kezdtem el kutatni, akinek valójában nem is kéne itt lennie. Ááá ott van. Épp a bárpultnál ül és egy újabb ital - ahogy elnézem - whiskey-t húz le. Átvágódtam a tömegen és nagy nehezen sikerült elérnem hozzá.

- Zayn, hazaviszlek! Nyomás a kocsiba, MOST! - még magamon is meglepődtem milyen határozott voltam.

- De hát bébi! Még csak most kezdődik a buli! - szólt, majd egyik kezében az itallal elkezdett táncolni, másik kezét nyújtva, hogy tartsak vele. Hát azt lesheti!

- ZAYN! - kiáltottam rá. S mintha kicsit észhez térne, hozzám szólt:

- Valami baj van Nina? - közben lehúzta az italt, ami még a poharában volt. Wow.. ő aztán tud vedelni.

- Igen, van! Az, hogy itt vagy és a sárga földig iszod magad, nem is értem, hogy miért, ráadásul olyanokat motyogsz a telefonba, hogy "Bébi" meg "Szerelmem".. komolyan Malik mi bajod van? - Most előtört belőlem minden, azt hiszem. - Igen, csak azt hittem. - Ekkor hirtelen Zayn magához húzott és a szenvedélyes csók helyett egy elfuserált, alkoholszagú nem is tudom mi történt. Én rögtön felpofoztam. Hogy képzel ilyet magáról? Megpróbált még egy kísérletet a csók ügyben, ám akkor valaki a földre taszította őt és behúzott neki egyet. A srác automatikusan visszaütött. - Nem tűri, ha bárki hozzáér a tökéletes külsőjéhez. - Így hát verekedni kezdett a két fiú. Kicsit örültem, hisz még senki nem vetemedett arra, hogy megküzdjön értem, ám nyomasztó is volt, hogy valamelyiküknek baja esik. Megpróbáltam közéjük állni, de ellöktek, hogy ne avatkozzak vele, mert nem tartozik rám. Már hogy ne tartozna rám? Hisz miattam kezdték el. Végül a biztonságiak - nem is tudtam, hogy ezen a helyen vannak olyanok.. sosem láttam még őket, pedig úgy hallottam nem egyszer elkeltek volna. - megjelentek és szétválasztották a "harcosokat". Mindkettejük arca csupa vér volt, és kék-zöld-lila foltok emlékeztették őket az ütés helyére. Zayn-t elvitték valahová, menni akartam vele, de nem engedték. Nagyon aggódom érte. A másik srácot addig kivittem a mosdóba és ápolónőt játszva elláttam a sebeit, amiket a barátomtól szerzett. Épp a fertőtlenítővel tisztogattam az egyik vágást az arcán - valószínűleg a szilánk okozta, ami a törött whiskey-s pohár tartozéka volt. - mikor felém fordult és valamit motyogott az orra alatt. Én csak néztem rá bambán, hisz nem tudom miről van szó. Ám ekkor a tarkómat magához húzta szenvedélyes csókot nyomott az ajkaimra. Az övé határozottan úgy sikerült, ahogy egy csóknak sikerülnie kell. Magam sem tudom, hogy miért, de visszacsókoltam. Így ment ez míg végül combjaimat felemelte, én a derekán átkulcsoltam a lábaim és elvitt egy külön helységbe. Egyre jobban éreztem azt a fusztráló érzést, ami arra kényszerített, hogy: Még, még és MÉG! 

Ám ekkor beütött az amire komolyan nem számítottam...

~2. Fejezet~

*Nina szemszöge*

Elég furcsa volt az előbb Zoe. Egy jó testvér most felmenne és megkérdezné, hogy mi a baja... egy még jobb testvér viszont hagyja, hogy megoldja magától.:D
- Megbocsátotok egy pillanatra? - kérdeztem a szüleimtől és a vendégektől, akikről megtudtam, hogy Max és Charles a nevük.(És ikrek) - Bár Charles jobban szereti, ha Charlie-nak nevezik. Szerinte a Charles túlságosan előkelő név.
Arrébb vonultam a telefonommal és felhívtam a legjobb barátomat Zayn-t.
- Szia szépségem! - szólalt meg az ismerős hang a vonal túlsó végén.
- Hello Zaynee! - nem tudom, hogy miért hívom így de annyira jól hangzik.
- Mi a baj? - kérdezte aggódó hangon, mintha megérezte volna, hogy van valami. Nem hiába ő a legjobb barátom 10 éves korom óta.
- Zoe. - csak ennyit mondtam.. vártam egy kicsit hátha válaszol, de nem tette. Így hát folytattam. - Megjelent nálunk Max és Charlie Carver, mert apa új filmjében szerepelnek és totál kiakadt. Felrohant a szobájába, gondolom üzent megint annak a.. hogy is hívjáknak? - Elgondolkoztam egy kis ideig, majd a barátom megszólalt.
- Híres srác? - kérdezte kicsit akadozva, mintha nem lenne benne biztos.
- Oh igen ő! Várj.. honnan tudsz róla?! - nem rémlett, hogy valaha meséltem volna róla neki. Hisz megígértem Zo-nak, hogy titokban tartom. Mielőtt válaszolt volna, meghallottam apa hangját, ahogy a nevemet kiabálja. - Ahh mennem kell. Majd beszélünk. Szi..
- Várj Nina! Áll még a holnapi nap? - holnapi nap? Istenem, tényleg! Holnap délután találkozok vele. Mióta híres lett nem igazán találkoztunk. Sosem ér rá.
- Persze, hogy áll még. Alig várom, hogy találkozzunk! Már hiányzol Zaynee! - belemosolyogtam a mondatba, és mintha látta volna:
- Ne mosolyogj mert elpirulok! - hallottam édes nevetését, ami már régóta megvolt neki, mégsem tudtam betelni vele.
(Nina!!!!!!!! - kiabált apa megint.)
- Azt hiszem menned kell. - mondta szomorúan a fiú majd elköszöntünk egymástól és már mentem is a nappaliba ahol a családom és a vendégek vártak rám.
- Elnézést csak.. - mondtam és meglengettem a telefonomat. Charlie rögtön elmosolyodott és picit arrébb csúszott jelezve, hogy üljek mellé. Furcsálltam, ám legyen. Apa szónoklata következett, mint sejtettem.
- Na gyereket... ohh.. és Nancy! Mivel már késő délután van el kéne döntenünk, hogy hogy fognak aludni a fiúk. Mert sajnos nincs vendégszobánk számukra. Én úgy gondoltam, hogy Charlie aludhatna Zoe szobájában, Max pedig Ninánál. Remélem így jó nektek.
Bólintottunk.
- Hát akkor én elmegyek zuhanyozni... - mondtam és elindultam. Bementem a fürdőbe és megengedtem magamnak a vizet. A ruhámat levettem magamról. Jó érzés volt kibújni belőlük, szabadnak éreztem magam. Beálltam a zuhany alá és megmosakodtam, a hajamat is megmostam. Hiába zuhanyoztam már le teljesen, még bent maradtam egy kicsit. Mikor kijöttem egyenesen a szobám felé vettem az irányt.
- Charlie..! Hát te? - néztem rá értetlenül.
- Max vagyok! - mosolyra húzta a száját. Ahww milyen gyönyörű mosolya van. És a szemei.. Jesszus mit csinálok?! Hisz nekem nem tetszik.. Még egy kis ideig furcsán bámultam, majd beletörődtem, hogy tévedtem.
- Hát akkor azt hiszem én alszok.. - mondtam majd befeküdtem a takaró alá. Max-nek apa a földre már előkészített egy matracot, hogy mégse legyen túl kényelmetlen.
Már épp aludtam volna el, mikor egy kéz átölelte a derekamat. Megfogtam a kezét és visszaraktam a saját "térfelére". Ám ő visszarakta eredeti helyére. Megint elraktam a derekamról a hatalmas kezét. Vele szemben fordultam, és megszólaltam:
- Ez az én ágyam! - mondtam, majd a kezemmel megmutattam neki a helyes irányt a saját matraca felé. Durcás fejet vágott, majd kikászálódott az ágyamból és visszament a helyére.

*Zoe szemszöge*

Én is letusoltam majd a szobámba mentem. Max (?) a székemben ült és valamint babrált a gépemen.
- Hát te mit csinálsz? - még magamon is meglepődtem, hogy milyen nyugodt voltam, holott gyűlölöm ha bárki a cuccaimhoz nyúlkál.
- Kevertem neked egy zenét. - mondta és 1000 Wattos mosollyal jutalmazta magát.
- Megengedtem? - kérdeztem miközben egyik szemöldökömet felhúztam.
- Mármint, hogy zenét csináljak neked?
- Nem, azt, hogy a cuccaimhoz nyúlkálj! - mondtam, majd kivettem a nyakából a fejhallgatót és felvettem. - Akkor most már mutasd meg! - mint ahogy ő, én is próbáltam magamra erőltetni egy 1000 Wattos mosolyt kissé sikertelenül.
- Ne erőlködj! - mosolygott, én pedig éreztem ahogy elpirulok, majd meghallottam azt a gyönyörű lágy dallamot. Begyorsított a ritmusa, én pedig automatikusan táncra perdültem. Mikor vége lett még jobban elvörösödtem, mint amilyen előtte voltam.
- Wow.. te aztán tudod rázni kiscsaj! - szólt, majd közelebb jött hozzám és levette a fejemről a fejhallgatót.
- Hát én.. szóval..! - nem mertem ránézni, így olyan lettem, mint a rák.
Megemelte az államat, hogy nézzek a szemébe... közelebb hajolt... az orrunk hegye már összeért... becsuktam a szemem várva a csókra... és ekkor benyitott Nina.
- Max gyere ki! Azonnal! - kiáltott rá.
- De hisz ő Charlie! - szóltam rá a testvéremre.
- Nem, ő itt Charlie! - mondta, majd betuszkolta a szobámba az ikerpár másik felét.
Megfordultam, hogy jobban szemügyre vehessem a srácot, aki másnak kiadva magát próbált megcsókolni.
- Ez igaz? - kérdeztem tőle, ismét szemöldök felhúzva.
- Hát... - a padlót vizsgálta, de nem válaszolt.
- Charlie! - kiáltottam rá. - Úgy értem: Max! - már kissé ideges voltam, hogy akkor mi mivan?! Hirtelen egy kéz jelent meg a vállamon, amit egy hang kísért.:
- Oké, igen, én vagyok Charlie! Ez a balfék pedig Max. - mutatott az előttem álló fiúra.
- És mégis mi értelme volt ennek a szerepcserének? - Nina totál kiakadt, amit megértek.
- Hát..  az igazság az, hogy nem akartunk becsapni titeket - kezdte a szónoklatot Max. És abba is kellett hagynia, mert anya bejött szólni, hogy most már alvás! Hihetetlen, már felnőttek vagyunk - én legalábbis még nem - de még mindig kisgyerekként kezel minket -
A srácok "visszacserélték" önmagukat és visszatértünk az eredeti tervhez: az ALVÁSHOZ!
Mikor már mindenki aludt - legalábbis azt hittem - ismét fogtam egy Laptopom és megnéztem hogy a Híres srác válaszolt-e. Örömömre igen. Megnyitottam a mail-t és olvasni kezdtem:

címzett: atlagcsaj@feelingtop.hu
feladó: hiressrac@feelingtop.hu

Kedves Átlag csaj!

Az írásaidból ítélve, nem is vagy olyan átlagos, mint azt a neved sugallja. Hát igen, nem lehet egyszerű, ha olyasvalaki állít be akiről nem is tudtál, hogy ott lesz. Pláne, ha 2-en vannak. Mindenesetre kitartást, és sok sikert kívánok a közeljövőben. Majd számolj be mindenről! ;) Egyébként holnap esetleg ráérsz? Találkozhatnánk. Nagyon kíváncsi vagyok rád!

Üdv: Híres srác

Gyorsan válaszoltam is neki.:

Kedves Híres srác!

Annyira örülök, hogy ilyen megértő vagy. Komolyan mondom, még egy ilyen srácot, mint te nem is találhatnék. Érzéki, mély, megértő mégis humoros vagy! És ez nagyon tetszik. Benne vagyok. Holnap 2-kor az óriáskeréknél? Már várom!

Üdv: Átlag csaj

Elküldtem. Huhh.. na jó akkor most már aludjunk. Ekkor jött még egy üzenet. Wow.. a Híres srác máris válaszolt, de hisz csak most küldtem el.

Kedves Átlag csaj!

Már alig várom, hogy lássalak.

Üdv, Híres srác

Úgy tűnik holnap megtudom, hogy valójában ki a Híres srác. Már nagyon várom. Lecsuktam a Laptopom és visszamentem az ágyamba aludni.

~1. Fejezet~

*Zoe szemszöge* 

Laptop az ölemben, én ülök az ágyon. Épp a Híres srácnak válaszoltam az e-mailjére, mikor apa hangját véltem meghallani a házból. Valószínűleg a konyhából jöhetett.
- Zoe!
- Igen apa? - kiáltottam vissza torkom szakadtából, mit sem törődve, hogy reggel 6 óra van és mindenki még javában alszik. Erre a kiáltásra valószínűleg már nem, haha.:D Ideges voltam, amiért apa megzavart. Már több mint 3 hónapja levelezek ezzel a fiúval. Nina, a nővérem mindig mondja, hogy vigyázzak, mert az interneten elég sok a perverz/pedofil alak, de szerencsére mindig sikerül megnyugtatnom, hogy semmi olyan infót nem adok ki magamról, ami a hasznára válna. Igazából elmondhatom, hogy az utóbbi 3 hónapom csodálatosan telt, Miatta. Igaz, hogy nem tudom, hogy valójában hogy hívják, sőt még azt sem tudom, hogy nézhet ki.. de csupán az írásából megértem minden egyes gondolatát. Olyan mély, olyan érzéki.. és olyan, mintha már nagyon régóta barátok lennénk. Úgy érzem, teljes mértékben megért engem. Neki nyitott könyv vagyok, ami nagy szó, mert én jobb szeretek a háttérbe húzódni minden téren. Ábrándozásomat a Híres srácról apa újabb kiabálása zavarta meg.
- Elmegyek a sarki közértbe, hozzak neked valamit? - az idősödő, rekedtes hang már nagyon hiányzott. Tegnap este ért haza Amerikából egy filmforgatás miatt. Doncaster dög unalmas volt nélküle. Tény, hogy nem jövünk ki egymással annyira jól, ugyanis az elmúlt 16 évemben mintha csak anyával és Ninával éltem volna. - Apa vagy távol volt, vagy mikor itthon volt, láthatatlan voltam számára. Nem is emlékszem, hogy volt-e valaha, mikor az iskolai előadásaimnak legalább az egyikén ott lett volna. - Mégis ürességet érzek belül, hogyha nem tudhatom magam mellett.
- Semmit nem kérek, köszönöm! - hideg hangom mintha kissé megriasztotta volna őt. Nem akartam ennyire ridegen válaszolni neki.. akaratlanul is mikor előtörtek bennem az emlékek rossz apának gondoltam. Elraktam a laptopot az ölemből, nem törődve, hogy válaszoljak a Híres srácnak, lerohantam apához, aki már épp zárta volna be az ajtót, hogy menjen a boltba.
-Apa várj! - kiáltottam utána a bársonyszőnyeggel lefedett márványozott lépcsőn leszaladva. Ő megfordult és elkerekedett szemekkel bámult rám. Tekintetét megemelte, mintha azt kérdezné: Mi az?
- Szeretlek! - mondtam, majd akaratlanul is bekönnyeztem és odarohantam az ajtóhoz megölelni őt. Sós könnyeim átáztatták a drága selyemből készült öltönyét - igen, apa már csak ilyen. Mindenhová öltönyben megy, legyen szó díjátadó gáláról vagy csak szimpla boltba menésről. - de nem érdekelt. Csak érezni akartam a közelségét, érezni, hogy szeret. Majd elengedtem és magamra pillantottam. Úristen a répás egybe részes pizsimben vagyok. És kintről láttak az emberek.
- Na jó, azt hiszem most megyek és átöltözöm, míg még cikibbé válna a helyzet. - elpirultam, s már jeleztem is az ujjaimmal, hogy a lépcső felfelé vezető útja lenne most a legbiztonságosabb hely számomra. Apukám rögtön értette, hogy a pizsimre célzok, ezért gyorsak nyomott egy puszit a fejemre - ahogy régen is csinálta, mielőtt híres ember lett volna - és már el is viharzott, én pedig gyorsan felrohantam a szobámba. Kutattam a szekrényemben egy jó ideig majd eszembe jutott... "Úristen!"- gondoltam magamban. A Híres srác.
Nyomban felnyitottam a laptopot és gépelni kezdtem:

címzett: hiressrac@feelingtop.hu
feladó: atlagcsaj@feelingtop.hu

Kedves, Híres srác!

Olvastam előző történetedet a keddi napról. Hát mit is mondhatnék? Először is nagyon gratulálok, hogy sikeresen telt a vacsora a családoddal. Nehéz lehetett kibírni több, mint 2 hónapot a szeretteid nélkül. Üdvözlöm őket, remélem átadod! Velem nem sok minden történt a tegnapi nap során. Apukám végre 3 hónap után otthagyta Amerikát és visszajött hozzánk. A film amit küldtél, teljesen lenyűgözött! Nem is gondoltam volna hogy másfél órába ennyi misztikus és varázslatos dolgot sikerül belecsempészni az embereknek. Mindenesetre remélem hallok még felőled!

Szeretettel, Átlag csaj

*~*

Unatkozom. Gondoltam bekapcsolok valami ütős zenét, hogy eltereljem a gondolataimat a semmittevésről. Veszekedést hallok a földszintről. Az elején nem foglalkoztam vele, azt hittem, hogy Nina megint túl hangosan nézi a TV-t. Biztos lejjebb veszi majd. Eltelt vagy úgy 5 perc, még mindig hallom. Még mindig valami "Semmit nem törődsz a gyerekekkel" meg "El akarok válni" dolog volt a téma. Jó, hát mondom mindegy, majd befejeződik. A férjnek bűntudata lesz és minden rendbe jön, mint ahogy a filmekben az lenni szokott. Ezen tűnődtem, mikor hirtelen mintha valami villámcsapás érne, és eszembe jutott valami. - Gyorsan a tükörhöz szaladtam, hogy megnézzem, nincs-e a fejem mellett egy felkapcsolt villanykörte. Csalódnom kellett, mert nem volt. - Mindent tudok a filmiparról és a filmkészítésről anyáék által, így nem lehet, hogy ilyen sokáig veszekedjenek a szereplők. Gyorsan kikapcsoltam a zenét, és a gépemet az ágyon hánykódva lerohantam a lépcsőn. A konyha előtt megálltam és bekukucskáltam az ajtófélfa mellől. Anya és apa voltak ott.
- Hát te mit keresel itt? - szólalt meg mellettem egy ismerős hang. A nővérem volt az.
- Mi történt? - figyelmen kívül hagyva a kérdést, feltettem a számomra legérdekfeszitőbbet.
- Anya kibukott, amiért apának fontosabb a munka, mint a család. - olyan normális hangnemben mondta, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga. - Most épp a kedvenc színészemet szidja, Dylan O'Brien-t. Pedig Dylan-nek semmi köze apához! Jó, hát van, mert apa rendezi a Teen Wolf 4. évadát, de attól még nincs értelme szidni őt, hisz ő csak színész! És amúgy is... - szinte már ábrándozva panaszkodott nekem, mígnem besokalltam, s hangosan ordibálni kezdtem:

- Pont nem érdekel, hogy te kit szeretsz, vagy kiért vagy oda vagy kit nem kéne anyának szidnia! Én csak nem akarom, hogy veszekedjenek és kész. - itt visszavettem normálisra a hangomat és belecsempésztem egy kis flegma stílust. - Meg amúgy is: Mi olyan nagy szám abban a bizonyos "Dylan"-ben? - az ujjaimmal idézőjelet mutatván. -
Apa, anya és főleg Nina értetlen fejekkel bámultak rám. Testvéremre néztem, aki látszólag kérdezni akart valamit, de nem tette.
- Mi van? - kérdezte flegma módon tőle.
- M-mi? S-semmi...

- Ahh, látom, hogy kérdezni akarsz valamit! Van egy kérdőjel a fejed helyén. - az arca előtt rajzoltam egy ?-et. Mivel nem szólalt meg, hát rajtam volt a sor. - Hát jó... a kérdésedre a válasz: Érzékenyen érint ez az ügy. És mivel a következő kérdésed az lenne, hogy: Miért? Megkíméllek tőle és elmondom most, hogy: Rám tartozik!

Mielőtt elkezdtem volna hullajtani a könnyeimet, fel szaladtam a szobámba. Vagyis fel szaladtam volna, de nekiütköztem valakinek. A könnyek akkor már előtörtek a szememből így nem láttam, hogy a könnyfátyol mögött kit rejt az ismeretlen arc. Az arcomhoz ért, hogy letörölje a sós cseppeket. Hatalmas kezéből ítélve fiúnak véltem. Mikor már tisztán láttam mindent, kidülledtek a szemeim. Istenem, tényleg ő az? Nem lehet!

Apa odarohant hozzá és kezet fogott vele, félrelökve ezzel engem és egy másik srácot. Várjunk, mivan?! Ketten vannak?

- Figyelem! Ők itt - mutatott a két ismeretlenre - a filmem új sztárjai! Nálunk fognak lakni, amíg a forgatás tart. - Apa fülig érő mosollyal mondta eme mondatának összes szavát.
- És ők kik? - kérdezte anya nyersen. Ahogy láttam nem igazán érdekelte, hogy kik csak ne legyen láb alatt a háznál.
Másik szülőm már épp beakarta őket mutatni nekünk, mikor én már nem bírtam tovább és felrohantam a szobámba. Mindenki értetlenül bámult - megint - de engem csak az érdekelt, hogy kiönthessem valakinek a lelkem. S ez az illető nem lehetett más, mint a Híres srác! Gyorsan írtam neki egy levelet:

címzett: hiressrac@feelintop.hu

feladó: atlagcsaj@feelingtop.hu

Ha nem bánod most megkíméllek a felesleges bájos köszönésektől! Megjelent nálunk az imént két színész srác. Ezt nem hiszem el! És apa még boldogan jelenti be, hogy ők a filmje 2 új sztárja. Hogy képzeli? És mi az, hogy nálunk fognak lakni? Nincs is külön vendégszoba mindkettőjüknek. Nálam meg biztos, hogy nem lakik el semelyikük sem! Ezt nem hiszem el:(

Üdv: Átlag csaj